Dimbleby: A szabad piac örökkévalónak tűnt, amíg Trump meg nem érkezett

Az 1974-es év emlékezetes maradt számomra, hiszen ekkor a növekvő infláció közepette a brit kormány és a szakszervezetek között éles konfliktus alakult ki a munkavállalói bérek körül. A helyzet rendkívül bonyolult volt: ha a kormány szembeszállt volna a bányászokkal, a sztrájkok súlyosan megbéníthatták volna az energiaellátást, viszont ha engedtek volna, és emelték volna a béreket, akkor az infláció az egekbe szökhetett volna. Ekkor érkezett a globális olajválság, amely váratlanul felforgatta a gazdaságokat, köztük Nagy-Britanniaét is. A kormány háromnapos munkahétet vezetett be, és a villamosenergia-kimaradások mindennapossá váltak, sokszor figyelmeztetés nélkül merültünk sötétségbe. Mindezek mellett a kormány úgy tűnt, magától értetődőnek veszi, hogy a lakosság elviseli a nehézségeket.

Ekkor kezdtem el bemutatni a BBC Panorama című aktuális politikai magazinműsorát, amely során rengeteg időt töltöttünk a társadalmi és gazdasági kérdések vitatásával. Az emberek különböző ötletekkel álltak elő, hogy mit kellene tenni a helyzet javítása érdekében. Volt, aki azt javasolta, hogy a szakszervezetek visszaszorítása érdekében katonai puccsra lenne szükség. Ekkoriban került elő egy másik, radikális ötlet is, amelyet Keith Joseph, a konzervatív politikus fogalmazott meg. Ez az ötlet a szabadpiac volt, amely lényegében azt jelentette, hogy Nagy-Britanniának el kell távolodnia a második világháború utáni konszenzustól, miszerint a kormánynak kell kontrollálnia a gazdaságot. Joseph nézete szerint, ha a piacokat szabadon hagyják, azok maguktól is gazdasági fellendülést és biztonságot hoznak.

A nyolcvanas években, Margaret Thatcher kormányzása alatt, a szabadpiac gyorsan átalakult a radikális ötletből a valósággá. Valószínűleg sokan azt hitték, hogy ez a rendszer örökké fennmarad. Donald Trump, az Egyesült Államok milliárdos üzletembere, aki nyilvánvalóan jól járt a kapitalizmussal, most hirtelen a szabadpiac ellen irányuló támadások célkeresztjébe került. Egyesek felteszik a kérdést: vajon a szabadpiac rendszere végzetesen hibás és kudarcra van ítélve?

Thatcher politikai öröksége sokak számára nyilvánvalónak tűnik. Ma már természetesnek vesszük, hogy a magáncégek kulcsszerepet játszanak a víz-, áram- és gázszolgáltatásban, valamint a vasúti közlekedés és a kikötők működtetésében. Azonban akkoriban sokan kétségbe vonták, hogy lehetséges a kormányzati ellenőrzés alóli felszabadítás. A második világháború után a brit társadalom új víziója kezdett kibontakozni. Clement Attlee 1945-ös választási győzelme után először választottak meg egy olyan pártot, amely a szocializmus mellett kötelezte el magát. Ezt a konszenzust a Munkáspárt és a Konzervatív Párt vezetői is osztották.

Antony Fisher, egy csirkefarm tulajdonos, akit frusztrált az Tojásmarketing Tanács beavatkozása, megalapította az Institute of Economic Affairs gondolkodóintézetet, amely Joseph ötleteit népszerűsítette, és így eljutott Thatcherhez. Érdekes, hogy a szabadpiac jelenlegi támadása, amely részben egy republikánus elnöktől, Donald Trumptól származik, ironikus, hiszen Thatcher reformjai népszerűek voltak az amerikai jobboldalon. Thatcher meggyőződése volt, hogy az ország jobban járna, ha a víz, gáz és áramszolgáltatást állami kézből kivennék és nyílt piacon értékesítenék.

Ez a szabadpiac fogalmát jelentette, amelyhez hasonlóan egy kenyér vásárlása is működik. Thatcher kormányának nagy ötlete az volt, hogy nem csupán a közszolgáltatások részvényeit adják el nagyvállalatoknak, hanem közvetlenül a brit népnek is felajánlják. 1984 decemberében a British Telecom részvényei piacra kerültek, és a következő reggel több mint kétmillió brit állampolgár vált BT-részvényessé. Thatcher ekkor kezdte megérteni, hogy a közszolgáltatások privatizálása nem csupán a kormányzati kontroll megszüntetéséről szól, hanem egy ennél nagyobb célt is szolgál: a brit lakosság tőkésítése és a kapitalizmus népszerűsítése.

A nyolcvanas évek végére Nagy-Britanniában átalakulás indult el, amely 60 milliárd font bevételt hozott a privatizációkból, és 15 millió brit állampolgár lett részvényes. Ez nem csupán gazdasági átalakulás volt, hanem kulturális forradalom is, amely újraértelmezte Nagy-Britannia viszonyát a pénzhez, a kormányhoz és saját magához. Thatcher privatizációs intézkedései lehetőséget adtak a hétköznapi embereknek a részvényvásárlásra, míg a 1986-os pénzügyi reformok, a Big Bang, lehetőséget biztosítottak arra, hogy a korábban zárt pénzügyi szektorban munkához juthassanak.

A baloldali politikai nézeteket vallók közül sokan ellenezték ezeket a reformokat, de a jobboldali kritikák nem a reformok elveivel szemben, hanem azok következményeivel kapcsolatosak. Thatcher gondolkodásának középpontjában az a hiedelem állt, hogy a szabadpiaci kapitalizmus csak akkor működik, ha sok ember közvetlen részesedéssel bír benne. Azonban az első figyelmeztetések nem sokkal később megérkeztek, és azóta csak egyre hangosabbak lettek.

James Goldsmith, egy olyan üzletember, aki vagyonát a gyengélkedő cégek olcsó megvásárlásával, azok átalakításával és nyereséges eladásával szerezte, kezdetben az 1980-as évek reformjait áldásként élte meg, azonban később megváltoztatta a véleményét. 1994-ben egy amerikai szenátusi bizottság előtt arról nyilatkozott, hogy a rendszer alapvetően hibás, mert a maximális profit elérése érdekében sok esetben meg kell szüntetni a kapcsolatot a választókkal. Megjósolta, hogy a cégek a lehető legnagyobb nyereség érdekében elhagyják a saját országukat, és ez közvetlenül munkahelyek megszűnéséhez vezet. Goldsmith figyelmeztetései a globalizáció veszélyeire is vonatkoztak, amely szerinte csak tovább mélyítette a társadalmi feszültségeket.

Ahogy haladtunk az időben, Goldsmith aggodalmai a Brexit szavazásával valóra váltak. Az Egyesült Királyság elhagyta az Európai Uniót, és a legmagasabb támogatottságú szavazók a legnagyobb hátrányos helyzetű közösségekből kerültek ki, akik úgy érezték, hogy a globalizáció nem működik az ő érdekükben. A részvényesek nemzetének álma mára megkopott, hiszen a privatizált Thames Water esetében az ígért alacsonyabb szá

Forrás: https://www.bbc.com/news/articles/cx2gey6pvddo